Hírek, liturgikus rend – 2024. augusztus 18.
Évközi 20. vasárnap
Hírek
Hétfőn 17 órakor az alsóvárosi orgonaszóra hívjuk a zenekedvelőket, 17.30 órától pedig, 19-e lévén, folytatódik a Szent József-áhítat.
Kedden Szent István király, Magyarország fővédőszentjének főünnepe lesz, az ünnepi mise 18 órakor kezdődik, melyre szeretettel várunk mindenkit.
Szerdán a plébánia szolgálattevőinek „Meghallgatlak” programja lesz, az előre kiküldött beosztás szerint. Az egyéni időpontokra személyesen lehet jelentkezni a plébános úrnál. Az időkeret betartása végett kérjük, hogy írásban előzetesen készüljenek fel.
Pénteken a plébános úr a templomunk környezetében élő, velünk kapcsolatot tartó időseket meglátogatja délelőtt 9 órától a Király, a Nagyváthy, a Kisfaludy és a Csányi utcában. A látogatás időtartama kb. 15 perc, és közös imádságról szól, vendáglátást a plébános úr nem fogad el.
Szombaton folytatódik a bérmálási felkészítő a plébánián, 9 órakor.
Tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy a nyári liturgikus szünet ideje alatt a templom párnáinak vegytisztítása megtörtént, az ehhez kapott adományokat és segítséget hálásan köszönjük.
Liturgikus rend
Augusztus 18., vasárnap – Évközi 20. vasárnap
8 óra, szentmise (palini kápolna)
10 óra, szentmise: † Erzsébet, édesanya és † családtagok
18 óra, szentmise: † Márton
Augusztus 19., hétfő – Szent Bernát apát és egyháztanító
17 óra, alsóvárosi orgonaszó
17.30 óra, Szent József-áhítat
18 óra, szentmise
Augusztus 20., kedd – Szent István király, Magyarország fővédőszentje
18 óra, szentmise: városért
Augusztus 21., szerda – Szent X. Piusz pápa
12 óra, szentmise
Augusztus 22., csütörtök – Boldogságos Szűz Mária Királynő
–
Augusztus 23., péntek – köznap
18 óra, szentmise: születendő gyermekért
Augusztus 24., szombat – Szent Bertalan apostol
16 óra, esketés: Szabó Martin és Vigh Dóra
18 óra, szentmise
Augusztus 25., vasárnap – Évközi 21. vasárnap
8 óra, szentmise (palini kápolna)
10 óra, szentmise
11 óra, keresztelés: Antal Lola
11.15 óra, keresztelés: Balogh Hanna
18 óra, szentmise: † Anna